1986. március 6-án a VEGA-1 majd három nappal később a VEGA-2 űrszonda megközelítette a Halley üstököst. A Vénusz kutatására készülő két azonos felépítésű űrszonda üstökös kutatására is alkalmas változatban készült el. A szondák tudományos műszerei meghatározó részben magyar mérnökök és kutatók közreműködésével készültek.
Az üstökösök a Naprendszer primitív égitestei, amelyek megőrizték a keletkezésük ősi állapotukat, nem a bolygók fejlődési folyamatát élték meg. Az üstökösök mélyhűtött állapotban őrzik az ősi anyagot – amely nem olvadt fel és hűlt le újra, nem kristályosodott át. Ezek a néhány kilométer méretű égitestek a Nap körül két gyűrűsávban keringenek, ahonnan a bolygók és környező csillagok gravitációs perturbáló hatására bizonyos példányok időnként kilökődnek és a Naprendszer belső területében is futó elliptikus pályára állnak. A Nap sugárzásának hatására felmelegednek és felszíni rétegeiből por és gáz távozik. A kibocsájtott anyag alkotja az üstökös látványos fejét és csóváját. A 17. században Edmond Halley angol csillagász matematikai módszerekkel meg tudta jósolni az üstökösök visszatérését, ezért kapta a 76 évente visszatérő retrográd pályájú üstökös, a Halley nevet.
A nagy nemzetközi összefogással épített két VEGA űrszonda 1986-ban megközelítette az üstökös magját, (VEGA-1 8890 km, VEGA-2 8030 km). Az ellentétes pályák miatt a találkozásoknál a műszerek mérési szakasza igen rövid volt (~1 óra), Az ESA Giotto űrszondája a VEGA szondák által meghatározott pontos pályaadatait felhasználva még közelebb jutott a maghoz. A Vénusz–Halley (VEGA) programban való részvétel volt máig a legnagyobb magyar űrfizikai vállalkozás. A szondák műszereinek egyharmada Magyarországon, ennek jelentős hányada a KFKI-ban készült. Fontos egységeket készítettek a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) űrkutatói is. A KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetben (RMKI) tervezett és épített hibatoleráns televíziós rendszer (TVS) nem csak képeket közvetített az üstökösről – a történelemben először kaptunk képeket egy üstökös magjáról –, hanem önállóan, földi utasítások nélkül megkereste és folyamatosan nyomon követte az üstökös magját, ráirányította a szondák mérőműszereit. Ez volt az űrkutatás történetében az első eset, amikor valós idejű képfeldolgozás alapján történt az autonóm vezérlés. A képek feldolgozásán alapult követő rendszer két tartalékot tartalmazott, amelyek eltérő technológia és alkatrész bázisúak voltak a megbízhatóság céljából. Az RMKI-ban fejlesztették a TÜNDE töltött részecske detektort is. A plazma tanulmányozására szolgáló másik detektor (PLAZMAG) fejlesztése a KFKI Atomenergia Kutatóintézetben és az RMKI-ban volt. A BLISZI fedélzeti adatgyűjtő egységét a BME űrkutatói alkották, ugyancsak ők fejlesztették a magyar tudományos műszerek tápellátó rendszerét.
Az űrszondák adatai szerint az üstökös magja elnyúlt „krumpli” alakú, felszíne fekete színű. A szabálytalan, alak meglepte a kutatókat, áramvonalas, legömbölyödött formára számítottak. Az üstökös mag mérete 16 x 8 x 7 km, fogás ideje kb. 53 óra. A megfigyelések szerint az üstökös magjából gejzírszerűen törnek ki anyagáramlások, por, jég és gázok formájában, a felszín 10 % mutatott ilyen aktivitást. Másodpercenként 4-10 tonna por és 15-20 tonna víz lépett ki a magból a találkozáskor. A kilépő gázmolekulák 80 % vízmolekula volt, a fennmaradó hányad szén-dioxid, ammónia és metán.
A VEGA program teljes siker volt. A Nature különszáma 15 cikkben közölte az első tudományos eredményeket, közülük hatban voltak társszerzők a KFKI és a BME munkatársai.
